1 Samuel 26
1 Egyszer elmentek a zífiek Saulhoz Gibeába, mondván: íme Dávid a Hakilá halmán rejtőzködik a pusztaságtól keletre.
2 Akkor felkelt Saul és lement Zíf sivatagába, és vele háromezer ember, válogatott izráeli; hogy megkeressék Dávidot Zíf sivatagában.
3 És Saul a Hakilá halmán táborozott, mely a pusztaságtól keletre van, az úton; Dávid pedig a sivatagban lakott. Mikor látta, hogy Saul utána ment a sivatagba,
4 kémeket küldött ki Dávid; és így megtudta, hogy bizonyosan megérkezett Saul.
5 Akkor felkelt Dávid és elment arra a helyre, ahol Saul táborozott, és mikor látta Dávid a helyet, ahol feküdt Saul és Ábner, Nér fia, az ő hadvezére (Saul ugyanis a szekérvárban feküdt, a nép pedig körülötte táborozott);
6 akkor megszólalt Dávid és azt mondta a hitti Ahimeleknek és Abisainak, Cerujá fiának, Jóáb testvérének, mondván: Ki jön le velem Saulhoz a táborba? És Abisai azt mondta: Én lemegyek veled.
7 Mikor Dávid odaért Abisaival a néphez éjjel, hát Saul ahol a szekérvárban feküdt aludva, és dárdája a földbe volt nyomva fejénél; Ábner pedig és a nép körülötte feküdtek.
8 Akkor azt mondta Abisai Dávidnak: Kezedbe adta Isten ma ellenségedet; most hát hadd szögezzem a dárdával a földhöz, egyszer, úgy, hogy ne kelljen ismételnem neki.
9 De azt mondta Dávid Abisainak: Ne pusztítsd el őt, mert ki nyújthatná ki kezét az Úr felkentjére büntetlenül.
10 Aztán azt mondta Dávid: El az Úr, hanem az Úr megveri őt; vagy elérkezik napja és meghal, vagy háborúba megy és elvész:
11 az Úr őrizzen meg engem attól, hogy kezemet nyújtsam az Úr felkentjére! Hanem most vedd, kérlek, a dárdát, mely fejénél van és a vizes korsót, és menjünk.
12 Így vette el Dávid a dárdát és a vizes korsót Saul feje alól, és elmentek úgy, hogy nem volt, aki látta, nem volt, aki tudta, nem volt, aki felébredt volna, mert mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álma esett rájuk.
13 Mikor átment Dávid a túlsó oldalra és megállt a hegy tetején távol úgy, hogy elég volt a tér közöttük:
14 odakiáltott Dávid a népnek és Ábnernek, a Nér fiának, mondván: Hát nem felelsz, Ábner? Ábner pedig felelt, és azt mondta: Ki vagy te, ki a királynak kiáltasz?
15 És azt mondta Dávid Ábnernek: Ugye, te férfi vagy, és kicsoda olyan, mint te Izráelben; hát miért nem vigyáztál uradra, a királyra? Mert bement valaki a nép közül, hogy elpusztítsa a királyt, a te uradat!
16 Nem jó dolog ez, amit cselekedtél, él az Úr, hogy halál fiai vagytok ti, amiért nem vigyáztatok uratokra, az Úr felkentjére; mert most nézd, hol van a király dárdája, és vizes korsóját, mely feje alatt volt?
17 Akkor megismerte Saul Dávid hangját, és azt mondta: A te hangod-e ez, fiam, Dávid? Es azt mondta Dávid: Az én hangom, uram király.
18 Azután azt mondta: Miért üldözi uram az ő szolgáját; hát mit követtem el és mi gonosz van a kezemben?
19 Most tehát hallgassa meg, kérlek, uram, a király, szolgájának beszédeit: ha az Úr ingerelt fel téged ellenem, áldozatot kell illatoztatni, ha pedig emberek, átkozottak legyenek az Úr előtt, hogy kiűztek engem ma, hogy ne tartozzam az Úr örökségéhez, mondván: Menj, szolgálj más isteneket!
20 De most már ne az Úr színétől távol hulljon a földbe vérem: mert kivonult Izráel királya egy bolhát megkeresni, mint ahogyan a foglyot üldözik a hegyekben.
21 Erre azt mondta Saul: Vétkeztem, térj vissza, fiam, Dávid, mert többé nem teszek veled rosszat; annak fejében, hogy drága volt szemeidben az életem e mai napon. Látod, esztelenül cselekedtem és igen nagyot hibáztam.
22 Dávid pedig felelt, és azt mondta: Itt van a király dárdája; jöjjön át egy legény, és vigye el;
23 az Úr pedig majd megfizeti mindenkinek igazságát és hűségét. Mert téged kezembe adott az Úr ma; de nem akartam kezemet kinyújtani az Úr felkentjére:
24 tehát íme, amilyen nagy volt a te életed az én szemeimben e mai napon; olyan nagy lesz az én életem az Úr szemeiben, úgyhogy minden szükségből kiszabadít engem.
25 Erre azt mondta Saul Dávidnak: Meg vagy te áldva, fiam, Dávid: cselekedni is cselekszel, bírni is bírsz. Ezzel elment Dávid a maga útjára, Saul pedig visszatért helyére.